Ugrás a tartalomra
Rólam

Soproni gyökerek, gyakorlati AI

Fellner Tamás vagyok. 2003 óta építek weboldalakat és üzleti rendszereket a régió vállalkozásainak a Webpole-lal – ismerem a kisvállalkozások mindennapjait, mert két évtizede köztük dolgozom. Az ai2you az a műhelyem, ahol ezt a tapasztalatot a mesterséges intelligenciával kötöm össze.

Fellner Tamás, az ai2you alapítója

Fellner Tamás

az ai2you alapítója

ai2you

Miért indítottam el az ai2you-t?

A weboldal-készítés mellett húsz év alatt szinte minden ügyfelemnél ugyanazt láttam: a nap jelentős része levelezéssel, ajánlatírással, adatrögzítéssel és ugyanazoknak a kérdéseknek a megválaszolásával telik. Sokáig erre nem volt jó válasz – aztán a mesterséges intelligencia elért arra a szintre, hogy ezeket a feladatokat megbízhatóan át tudja venni.

Először a saját munkámban állítottam munkába, majd az ügyfeleimnél – és ott vált egyértelművé, hogy ez nem játékszer, hanem a következő évek legnagyobb versenyelőnye a kisvállalkozásoknál. Ebből született az ai2you: a hype helyett kézzelfogható, mindennap dolgozó megoldások, a méretükhöz és a pénztárcájukhoz szabva.

Miben hiszek

Helyi elköteleződés

Sopronból dolgozom, és büszke vagyok a régióra. Hiszem, hogy a környékbeli vállalkozások akkor maradnak versenyképesek, ha időben, okosan állnak rá az új technológiákra – nem a nagyvállalati költségvetésekkel versenyezve, hanem pont a méretükhöz illő, fókuszált megoldásokkal. Ezért dolgozom Sopron, Fertőd, Fertőszentmiklós, Kapuvár, Csorna, Győr és a tágabb térség cégeivel.

Átláthatóság

Előre látható ár, ütemterv és várható megtérülés. Nincs meglepetés.

Gyorsaság

Az első működő megoldás jellemzően 2–4 hét alatt elkészül.

Tapasztalat

23+ év webes és üzleti háttér a Webpole-tól.

Közelség

Soproni jelenlét, személyes felmérés, gyors elérhetőség.

Beszélgessünk a cégedről

Mondd el, mivel telik a legtöbb idő nálatok – én pedig megmondom, hol veheti át a stafétát az AI.